Nagyszüleim kertjében mindig volt paradicsom, paprika és fürtös uborka. Utóbbit nem csak saját célra termelték, hanem eladásra is. Azt hiszem, ezzel maszekoltak. Így a szép és apró uborkák ládába kerültek, a nagyobbakból uborkasaláta vagy kovászos uborka készült meg télire csemegeuborka. Én viszont, valamilyen rejtélyes ok folytán, rákaptam a kicsi, nyers uborkákra, amelyeket a mai napig imádok. Uzsonnaidőben nagymamámmal kimentünk a kertbe, leszedtünk egy paradicsomot és két-három uborkát. Az uborkákat jól megsikáltuk a kerti csapnál, majd nagyanyám a konyha hűvösében kent egy szelet vajas kenyeret, a paradicsomot cikkekre vágta, az uborkát felkarikázta és picit megsózta. Az uborka lédúsan roppant a harapásra. Piacon a kovászos uborkának árultak között szoktam válogatni a vékony, kemény és kicsi példányokat. (A kovászos uborkát is ezekből az uborkákból szeretem igazán.) Jól meg kell mosni, hogy minden szúrós szőrszála eltűnjön, és már lehet is enni. A fürtös uborka íze sokkal édesebb, mint a kígyóuborkáé, ráadásul az apró magvak miatt “tömörebb” is.
